SPARKS

Captions Language Interface Pack (CLIP) a Visual Studio 2010 rendszerhez

A CLIP rövid bemutatása

A CLIP (Captions Language Interface Pack) egy egyszerű eszköz, amely elemleírásokban megjelenő feliratokat, illetve egy kis önálló párbeszédpanelt használ felhasználói felületként, hogy megjelenítse a képernyőn látható szövegek fordítását. Az egérmutatót a képernyőn látható szövegrészek fölé állítva azonnal megtekinthető a fordítás. A felhasználók felvehetik/szerkeszthetik saját fordításaikat is.

A CLIP a kisegítő lehetőségek használatával állapítja meg a forrásszöveget, ezért anélkül tudja megjeleníteni a fordítást, hogy kódot kellene beszúrni az alapvető alkalmazásokba, így drasztikusan csökkenthetők a teszteléssel kapcsolatos többletköltségek.

Mi az a CLIP a Visual Studio 2010 rendszerhez?

A Visual Studio 2010 rendszerhez készült Microsoft Caption Language Interface Pack (CLIP) egy fordítóeszköz, amely egy, a Visual Studio 2010 termékkel kapcsolatos kifejezéseket és fordításokat tartalmazó adatbázist használ. A CLIP jelen verziója a Visual Studio 2010 Express kiadásaihoz és a Visual Studio 2010 Professional verzióihoz került testre szabásra, vagyis ezekhez a verziókhoz tartalmazza a termék központi integrált fejlesztőkörnyezetében megjelenő szövegek fordítását. A CLIP nem tartalmazza a termék teljes felhasználói felületének fordítását.

A CLIP nem korlátozódik a Visual Studio, illetve az említett verziók lefordítására, a felhasználó számítógépén levő egyéb szövegeket, alkalmazásokat vagy vezérlőelemeket is lefordíthat, ha a fordítás létezik az adatbázisban.

A CLIP innen tölthető!

A CLIP összetevői:

image

 

I. A CLIP elemleírásai/feliratai

A CLIP-felirat az az elemleíráshoz hasonló felület, amely megjeleníti a lefordított szöveget, ha az megtalálható az adatbázisban.

A CLIP szolgáltatás elindítása után a felhasználók úgy érhetik el a CLIP fordításait, hogy az egérmutatót a menük, eszköztárak és párbeszédpanelek fölé állítják (nem minden esetben használható).

Funkciók:

· A Beállítások párbeszédpanelen megadható a megjelenítés kívánt késleltetése, illetve időtartama.

· Beállítható úgy, hogy csak akkor jelenítse meg a fordítást, amikor a felhasználó megnyomja a CTRL billentyűt.

· Módosítható a háttérszín, valamint a szöveg betűtípusa és színe.

· A megjelenített szöveg több sorba tördelve, csonkolódás nélkül látható.

· Az elemleírások csonkolódásának elkerülése érdekében a képernyő széle közelében automatikusan módosítja a megjelenő szöveg elhelyezését.

· Ha megjelenik a Visual Studio elemleírása, a CLIP elemleírása automatikusan áthelyeződik, hogy a két elemleírás nem fedje át egymást.

II. A CLIP ablaka (felhasználói felület)

Funkciók:

· A CLIP ablaka átméretezhető.

· Megjeleníti a szöveget.

· 2 szakaszt tartalmaz, amelyekben a forrásszöveg és annak fordítása látható.

· A szakaszelválasztó elmozdítható fel és le a szakaszok méretének beállításához.

· A felhasználó felvehet egy további egyéni fordítást.

· A CLIP ablaka átméretezhető.

· 3 funkciógombot tartalmaz a következő feladatok elvégzéséhez: az ablak legfelül tartása, a Beállítások párbeszédpanel megnyitása, új fordítás hozzáadása az adatbázishoz.

· Amikor az egérmutatót a felhasználói felület bármelyik gombja fölé helyezik, megjelenik egy ismertető elemleírás a Beállítások párbeszédpanelen beállított nyelven.

· A felhasználó felvehet vagy törölhet olyan programokat, amelyek nincsenek hatással a CLIP működésére.

III. A CLIP ikonja a tálca rendszerterületén

Amikor fut a CLIP, megjelenik a CLIP elemleírással ellátott ikonja a tálcán. Ha rákattint erre az ikonra az egér jobb/bal oldali gombjával, megjelenik egy helyi menü, amelynek segítségével a következőkre nyílik lehetősége:

· Elindíthatja/leállíthatja a CLIP működését.

· Megjelenítheti/elrejtheti a CLIP ablakát/felhasználói felületét.

· Megjelenítheti/elrejtheti a CLIP elemleírását.

· Megnyithatja a Beállítások párbeszédpanelt.

· Megnyithatja a Névjegy párbeszédpanelt.

· E-mail üzenetet küldhet saját e-mail programjával egyéni üzenetszöveggel.

· Duplán az ikonra kattintva szintén elindíthatja/leállíthatja a CLIP működését.

Kedvezményes SQL BI Services tanfolyam

A Szirtes Technologies oktatóközpontnál egy 2 napos SQL BI tanfolyam indul június 30-án.

További információ, jelentkezés: http://www.szirtes.com/index.php?modules=training&tab=10&open=276

Mennyiségi licencelés tréning

Az egy órás előadás során átfogó képet adunk a mennyiségi licencelésről és bemutatjuk, hogy miért éri meg a licencelés ezen formájával foglalkozni.clip_image001

Témakörök:

  • Mi a mennyiségi licencelés?
  • Miért jó az ügyfeleknek?
  • Miért jó a viszonteladóknak?
  • Milyen üzleti helyzetekben kell vagy érdemes mennyiségi licencet ajánlani?
  • A Microsoft állásfoglalása a licencek értékesítésével kapcsolatban
  • A mennyiségi licencek logisztikája, segítség a viszonteladóknak
  • Kedvezményes ajánlatok ügyfeleknek
  • Egyszeri viszonteladói akció

Előadó: Cseke Áron – licencelési szakértő, Microsoft Magyarország Kft.

Az előadás időpontja: 2010. Június 24., csütörtök 14.00-15.00

Csatlakozás az előadáshoz

Tedd be az Outlook-ba a bejegyzést!

clip_image003

(Elsősorban azon partnereink jelentkezését várjuk, akik mindeddig nem foglakoztak MS mennyiségi licencek értékesítésével.)


Tipp

Nem tudsz csatlakozni az előadáshoz? Indítsd el az Office Live Meeting klienst és csatlakozz az előadáshoz a következő információkkal:

Írd be a böngészőbe a következő linket: https://www.livemeeting.com/cc/plc_hungary/join

Meeting ID: MKS65Q

Entry Code: NMf5R+q{K

Location: https://www.livemeeting.com/cc/plc_hungary


Ingyenes WPF tréning ezen a héten! - pár hely még szabad

A 3 napos (2010.06.09-10-11, minden nap 9:00-16:00), ingyenes tanfolyam során, a résztvevők az alapoktól indulva megismerkedhetnek a  WPF (Windows Prezentation Foundation) alapú, modern Windows-os alkalmazások fejlesztésével.

A tanfolyam végén az érdeklődő cégeknek lehetőségük lesz touch-os / multi-touch-os prototípus előállításához ingyenes konzultációt igényelni illetve célhardvereket kölcsönözni.

Tervezett tematika

 

Jelentkezés:  https://msevents.microsoft.com/CUI/EventDetail.aspx?EventID=1032453985&Culture=HU-HU

  • WPF Alkalmazások készitese - alkalmazas tipusok
  • WPF - Esemeny kezelese
  • Alapveto WPF kontrolok gyors megismerese
  • WPF es a multitouch
  • Kezirasfelismeres WPF segitsegevel.
  • Windows 7 ujdonsagok beepitese WPF alkalmazasunkba
  • Adatkotes
  • Stilusok
  • Animaciok
  • Expression Blend attekintes.
  • Windows Forms integracio
  • Teszteles es Deployment

     

 A tanfolyam ingyenes, ám regisztrációhoz kötött, étkezést egyik nap sem tudunk biztosítani.

 Amennyiben "csak" várólistás helyre tudott jelentkezni, akkor az azt jelent, hogy az eseményen résztvehet, de csak saját laptoppal.

 

Tréningek partnerneknek

Sziasztok,

 

remélem, az újabb listában is találtok pár érdekességet, lehet szemezgetni:

 

MOS24PAL: Let Microsoft Online Services Make You a Star!

Presented by: Lauren Delgado

Webcast Date: 6/16/2010

Webcast Start Time: 10:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

Level:  100

Partner Audience: Partner Business Decision Maker

Join us for our monthly webcast where we provide an overview of Microsoft Online Services and discuss partner program opportunities. Microsoft Online Services are enterprise-class software delivered as subscription services, hosted by Microsoft and offered by partners like you to generate predictable, recurring revenue. Help customers increase their efficiency with the messaging and collaboration solutions in the Microsoft Business Productivity Online Suite. Sell Microsoft Online Services to earn advisor fees, expand your base, and serve new segments.

 

 

 

WVC125PAL: Win 7 Best Practices from Microsoft IT

Presented by: Jeremy Chapman; Robert Van Winkle; Allison Meinhardt

Webcast Date: 6/17/2010

Webcast Start Time: 9:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

Level:  200

Partner Audience: Partner Business Decision Maker, Partner Marketing, Partner Sales, Partner IT Professional. Partner Training, Partner Developer

Have your customers been asking you “How did Microsoft deploy Windows 7”? Help them overcome their deployment blockers by learning from Microsoft IT’s inside story. This webcast will review the approach of first focusing on user scenarios and how that drove the focus on user satisfaction and significant reductions in deployment costs.  Included in this session are lessons learned from Vista, Bitlocker deployment, line of business application compatibility and how your customer can leverage some of these best practices and remove the cost barrier to deploying Windows 7.

 

 

 

APU06PAL: Application Platform University: How to Speed up your Sale with a Data Warehousing QuickStart

Presented by: Diwakar Rajagopal

Webcast Date: 6/22/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

Level:  200

Partner Audience: Partner Business Decision Maker, Partner Marketing, Partner Sales, Partner IT Professional

Due to the complexity of Data Warehousing projects, customers are increasingly asking for assessment-focused onsite engagements to chalk out a Data Warehousing roadmap. QuickStarts are packaged 2-day technical engagements based on best practices derived from the Microsoft field. They aim to provide customers with an immersion experience into the technology while keeping the engagement short and precise. Attend this session to learn more about how to deliver a 2-day Data Warehousing QuickStart and speed up your sale. This session will cover best practices, and step-by-step guidance for conducting a through Data Warehousing assessment and delivering a solid roadmap to customers.

Windows 7 fejlesztői nap – BizSparkCAMP

Kedves Mindenki,

 

Május 26-án egy egész napos fejlesztői előadást tartunk a modern Windows 7-es alkalmazásfejlesztésről. Az előadáshoz kapcsolódni fog egy ingyenes géptermi tréning is, ahol lehetőség lesz a WPF alapú multitouch-os alkalmazások fejelsztésének elsajátítására. Emellett kollégáink segítenek az alkalmazáskompatibilitás tesztelésében is, így aki szeretné megtudni, hogy fejlesztett alkalmazása kompatibilis-e a Windows 7-tel, hozza el a gépét / szoftverét!

Az esemény mindenki számára ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött!

A tervezett tematika:

  • Windows 7 szolgáltatások kihasználása az alkalmazásainkban (Windows 7 API-k)
  • Biztonsági alrendszer (UAC) használata az alkalmazásainkban
  • Alkalmazások inkompatibilitásának gyakori esetei
  • Hogyan teszteljük le az alkalmazásunk Windows 7 kompatibilitását?
  • Írjunk modern, Windows 7-es alkalmazást .NET-ben!
    (Ebédszünet)
  • Multitouch és annak lehetőségei a szoftvertermékekben
  • Multitouch API áttekintése
  • Hogyan írjunk és teszteljünk multitouch alkalmazást céleszköz nélkül
  • Silverlight multitouch
  • Sensor architektúra
  • A Sensor API használata
  • Location architektúra
  • A Location API használata

 

Időpont: 2010. május 26. 9:00 - 17:00  (regisztráció 8:30-tól)

Helyszín: Graphisoft Étterem, Nyár tárgyaló (1031. Budapest, Graphisoft Park 3. Záhony utca)

Regisztráció: https://msevents.microsoft.com/CUI/EventDetail.aspx?EventID=1032453021&Culture=HU-HU

Tréningek partnereknek

Application Platform University: The Complete View of the Microsoft Application Platform and How To Position It

Presented by: Mark Linton

Webcast Date: 5/17/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

Level:  200

Partner Audience: Partner Business Decision Maker, Partner Marketing, Partner Sales, Partner IT Professional

What is the complete Microsoft product and technology stack that forms the platform for running any application - be it custom, packaged or web? How does this stack provide reliability, security and scalability for applications and help deliver them through any form factor - PC, phone or browser? What are the infrastructure, database and middleware components and what does it look like on premises and in the cloud? What is the consistent development and management experience offered? What is the single view that shows all of the above and what is the best way to position it to customers so that they can bet their businesses on it? Join us for the session that provides all the answers and has been generating considerable excitement among Microsoft field and partners.

 

 

Application Platform University: How To Sell Microsoft Business Intelligence Technologies

Presented by: Michael Raheem

Webcast Date: 5/18/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

Level:  200

Partner Audience: Partner Business Decision Maker, Partner Marketing, Partner Sales, Partner IT Professional

Microsoft Business Intelligence empowers people across an organization to gain real-time, comprehensive trustworthy insight into their business.  Despite the recent budget cuts, IT is being asked to do more to deliver information to the business. The recent self-service capabilities of Microsoft BI tools in Office 2010, SharePoint 2010 and SQL Server 2008 R2 are extremely attractive to both IT and business users.  But how can you engage an executive decision maker in a five-minute conversation and show them how Microsoft can help them gain better insight into their business?  What’s the best way to sell Microsoft BI?  Throughout this presentation, Microsoft sales field will share with you some of their learning in selling BI to technical and business decision makers.  They will share their learning for effective preparation, presentation, and demonstrating of the new Microsoft BI platform.



Application Platform University: How to Sell Reporting and Analysis solutions on the Microsoft Platform

Presented by: Michael Matrick

Webcast Date: 5/19/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

Level:  200

Partner Audience: Partner Business Decision Maker, Partner Marketing, Partner Sales, Partner IT Professional

Attend this webcast to learn the tips and tricks of how to position and sell a Reporting and Analytics solution on the Microsoft Platform. The Microsoft Platform provides tools for Reporting and Analytics covering the complete spectrum from simple structured reports to self-service dynamic reports, from Dashboards and scorecards to What-If analysis and pulling data from a wide variety of data sources that are used to capture data. Having a conversation with the customer on a platform this deep and wide has it’s complexities. This webcast is intended to address those talking points and help prepare for a conversation on selling the solution to BDMs/TDMs.



How Microsoft IT Improved Branch Office Services with Virtualization

Presented by: Dave Gautrey and Stig Jansson

Webcast Date: 5/19/2010

Webcast Start Time: 1:30 PM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

Level:  200

Partner Audience: Partner Business Decision Maker, Partner Marketing, Partner Sales, Partner Training, Partner Developer, Partner IT Professional

Learn how MSIT ensured that branch offices services continued to meet changing business requirements in a flexible cost effective manner by leveraging Microsoft Windows 2008 R2 with Hyper-V to ensure mission critical business applications were available at the branch offices around the world.




Application Platform University: How To Sell Microsoft Data Warehousing Technologies

Presented by: Bruce Campbell

Webcast Date: 5/20/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

Level:  200

Partner Audience: Partner Business Decision Maker, Partner Marketing, Partner Sales, Partner IT Professional

Data Warehouse and Business Intelligence continue to be a top spend by CIO’s. Learn how to position and win deals telling the Microsoft story for Data Warehousing including SQL Server 2008 Fast Track DW and SQL Server R2 Parallel DW. We will discuss what makes SQL Server 2008 Enterprise DW ready and define both SQL Server 2008 Fast Track and SQL Server 2008 R2 Parallel DW. Key DW competitors will be discussed along with our differentiators so that you are enabled for key conversations with your customers and prospective clients. Learn about resources ranging from DW Specialists ready to support your sales efforts to availability of Fast Track HW for proof-of-concepts to SQL Server R2 Parallel DW appliance customer test-drives and TAP programs.




Application Platform University: How to Speed up your Sale with a Reporting and Analysis QuickStart

Presented by: Diwakar Rajagopal

Webcast Date: 5/25/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

Level:  200

Partner Audience: Partner Business Decision Maker, Partner Marketing, Partner Sales, Partner IT Professional

While the market for Reporting & Analysis consolidates, customers are spoilt for choice and are increasingly asking for more hands-on engagements to get a feel for the reporting tools. QuickStarts are packaged 2-day technical engagements based on best practices derived from the Microsoft field. They aim to provide customers with an immersion experience into the technology while keeping the engagement short and precise. Attend this session to learn more about how to deliver a 2-day Reporting & Analysis QuickStart and speed up your sale. This session will cover best practices, and step-by-step guidance for delivering a high impact Reporting & Analytics immersion experience to customers.




Architecting with Success - SQL Server 2008 infrastructure with Infrastructure Planning and Design Guides

Presented by: Melissa Stowe

This webcast will be offered live at two separate times to accommodate various time zones and busy schedules. The presenters will cover the same topics at each session; please attend the one that best fits your schedule:

Session #1:

Webcast Date: 5/25/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

PLC Registration Link for Partners

Session #2:

Webcast Date: 5/25/2010

Webcast Start Time: 5:00 PM (Pacific)

PLC Registration Link for Partners

Click here to calculate your local time

Level:  200

Partner Audience: Partner Marketing, Partner Sales, Partner IT Professional




Competing with VMware in Desktop Virtualization

Presented by: Jeff Johnson; Michael Kleef

Webcast Date: 5/26/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

Level:  200

Partner Audience: Partner Business Decision Maker, Partner Marketing, Partner Sales, Partner Training

In this webcast we discuss how Microsoft is changing its messaging to ensure that our Desktop Virtualization solutions are competitively positioned against VMware.  We will also share best practices for addressing tough customer questions you may encounter and resources available to you to help you with these customer conversations

Ingyenes virtuális szerverhoszting a Proservertől

Bizonyára hallottatok már róla, hogy bizonyos feltételek között ingyenessé tette a Proserver néhány virtuális szerver szolgáltatását. Íme a sajtóanyag és a link:

A Proserver négy, a Microsofttal közösen nyújtott, szerver virtualizációra épülő szolgáltatáscsomagja érhető el a WebsiteSpark programba való regisztrációval egy évig ingyenesen: az ASP.NET 3.5 platform csomag, a Windows Server 2008 R2, a PHP on Windows, a Webáruház alapcsomagok.

A WebsiteSpark programban való részvétellel a webdesignnal-és fejlesztéssel foglalkozó, maximum 10 fős kisvállalkozások juthatnak három évig ingyenesen olyan Microsoft fejlesztőeszközökhöz és webszerver alkalmazás licenszekhez, melyekkel biztosíthatják ügyfeleik számára a professzionális megjelenést az interneten.

A virtuális szerver szolgáltatáshoz kapcsolódó nulla forintos kedvezményt a május 15-ig a WebsiteSpark programban már részt vevő, vagy most regisztráló 100 vállalkozás kapja. A regisztráció nélkül a szolgáltatások nettó havidíja 7.995 Ft.

Ezen felül a Proserver a Microsofttal együttműködve egy évre ingyenessé tette a dedikált virtuális szerveren történő hosting szolgáltatást a Websitespark program tagjai számára.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Proserver a megszokott termékek helyett az innováció támogatója” – mondta el Vashegyi Zoltán, a Proserver Kft. ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „A dedikált ASP.NET szolgáltatásainkkal kisvállalkozások számára nyújtunk lehetőséget arra, hogy nagyvállalati szintű termékekkel jelenhessenek meg a piacon.”

A szolgáltatásokról bővebben a www.proserver.hu/akcio.jsp oldalon!

Microsoft TechNet Meghívó: Korszerű IT infrastruktúra HP és Microsoft alapokon

Korszerű IT infrastruktúra HP és Microsoft alapokon

Az első közös HP-Microsoft szakmai esemény!

Időpont: 2010. május 12. (szerda), 9:30-16:45 (érkezés 9:00-tól)
Helyszín: Budapest, Palace mozi - Lurdy Ház (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.)
Előadók: Budai Péter, Dobos Lajos, Gál Tamás, Lepenye Tamás, Nagy Barnabás, Nagy F. Tibor, Szirtes István

 

Microsoft TechNet szeminárium - Korszerű IT infrastruktúra HP és Microsoft alapokon

 

Az esemény áttekintése és regisztráció

Három évre szóló, szoros partneri megállapodást kötött egymással a HP és a Microsoft, amelynek fő célja, hogy a két vállalat közösen fejlesszen előre integrált vállalati megoldásokat, valamint együttműködjenek a virtualizáció és a rendszerfelügyelet terén.

A május 12-i Microsoft TechNet Szemináriumon Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója és Mohai Gábor, a HP nagyvállalati termék-igazgatója jelentik be az együttműködés részleteit, és a két cég közös hazai stratégiáját.
A nap folyamán részletesen kitérünk a korszerű IT infrastruktúra legfontosabb területeinek aktuális újdonságaira és megoldásaira, amit a HP és a Microsoft infrastuktúra szakértői fognak látványos demókkal és előadásokkal szemléltetni.
Az előadásokon kulcstéma lesz a szervervirtualizáció és a szerverfelügyelet mellett az adattárolás és a hálózatkezelés, valamint megnézzük, mikor és miért érdemes a legújabb vastag- és vékonykliens megoldásokat és technológiákat alkalmazni, és mit lehet általuk nyerni.
Az esemény napján kizárólag a helyszínen, élőben lehet majd figyelemmel kísérni az előadásokat, de az eseményt követően az előadások felvételei és prezentációi elérhetőek lesznek weboldalunkról is. Az eseményre látogatók részletes, magyar nyelvű tananyagot kapnak a Microsoft virtualizációs és felügyeleti eszközeiről, ami számtalan screencaston és leíráson keresztül mutat meg minden egyes technológiát és az azok konfigurálásához és üzemeltetéséhez szükséges teendőket.


Regisztráció

Az esemény díjmentesen látogatható, azonban étkezést nem biztosítunk!

 

Regisztráció

 

Regisztráció és részletes tematika

Az eseményre regisztrálni a Microsoft weboldalán lehet Windows Live azonosítója használatával.

Mostantól kezdve nem szükséges eseményenként külön-külön megadnia személyes adatait, azokat elég egyetlen egyszer frissítenie, amit a Profilközpontban tehet meg, bejelentkezés után. Ezt követően minden további eseményre gyakorlatilag egyetlen kattintással jelentkezhet.
Az eseményre 2010. május 10-ig fogadunk el jelentkezéseket, azonban mivel a férőhelyek száma véges, így a regisztrációt korábban is lezárhatjuk.

WEBFEJLESZTŐ HÍRLEVÉL

Sziasztok,

 

A nyáron új hírlevelelünk indul, kifejezetten webfejlesztőknek. Technológiai hírekre, eseményekre, tanfolyamokra, partner-infókra, és különleges ajánlatokra lehet számítani a témákat tekintve. Feliratkozni a Profilközpontban, vagy az alábbi hivatkozáson lehet, már most:

http://www.microsoft.com/hun/webhirlevel

ÚJ IDŐPONT! - Piaci ismeretek, marketing stratégiák - továbbképzés

Sziasztok,

 

a http://devportal.hu/blogs/partners/archive/2010/04/14/piaci-ismeretek-marketing-strat-233-gi-225-k-tov-225-bbk-233-pz-233-s.aspx címen olvasható képzés új időpontban, MÁJUS 19-én lesz megtartva!

INNOVATION ACADEMY: ASP.NET tréning kezdőknek, és PHP programozóknak

 

2010. április 30-án egy fél napos betekintő tréninget tartunk az ASP.NET-ről mindazoknak, akik még nem ismerik a technológiát.

A tréningen áttekintjük a Microsoft web platformban rejlő lehetőségeket, beleértve a Windows szerver és az IIS szerepét, az SQL adatbáziskezelő szerver használatát, megismerjük a Microsoft webfejlesztő és dizájner eszközeit, és együtt összerakunk és publikálunk egy weboldalt.

A tréning végén továbbá útmutatást adunk arról is, hogy hogyan lehet az eszközökhöz és a hoszting szolgáltatásokhoz hozzáférni ingyenesen vagy kedvezményesen.

A tréning tematikája:

· A php jelene Windows Platformon

· Php oldalak fejlesztése Expression Web segítségével.

· ASP.NET megismerése

· ASP.NET oldalak testre szabása (Témák, mester oldalak)

· Adatkezelés

· Authentikáció és authorizáció

· Webes alkalmazásaink teljesítmény növelése, tesztelése.

· Hogyan kezdjünk hozzá?

 

Időpont: 2010. április 30. 9:00 – 15:00

Helyszín: Microsoft Magyarország, Kőrösök terem (1031. Budapest, Graphisoft park 3., Záhony utca)

Az esemény ingyenes, azonban étkezést nem tudunk biztosítani. A tréningről videofelvétel készül, melyet a http://devportal.hu oldalon publikálunk. 

 

Regisztráció: https://msevents.microsoft.com/CUI/EventDetail.aspx?EventID=1032450755&Culture=HU-HU

Tréningek partnereknek – rövidített lista

 

FOR61PAL: What is New in Forefront Protection 2010 for SharePoint?

Presented by: Mitchell Hall; Cristian Mora Aguilar

Webcast Date: 4/27/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

WES38PAL: Hiring Your First Salesperson

Presented by: Matt Makowicz

Webcast Date: 4/28/2010

Webcast Start Time: 9:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

 

IDA60PAL: Intro to Active Directory Federation Services 2.0

Presented by: Brjann Brekkan; Sheila Talwar

Webcast Date: 4/29/2010

Webcast Start Time: 9:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

 

 

DYN36PAL: Winning with Microsoft Dynamics ERP and Online Social Media

Presented by: Guy Weismantel; Luke Shave

Webcast Date: 5/6/2010

Webcast Start Time: 8:00 AM (Pacific)

Click here to calculate your local time

PLC Registration Link for Partners

Innovation Academy - Bevezetés az E-megoldások-ba

Sziasztok,

 

van még pár hely a pénteki eseményre, a helyszínt áttettük a Graphisoft Parkba (Körétterem, Ősz tárgyaló)


A Tematika:
Áttekintő
- Gyors történeti áttekintés
- Közös nevezők
- Fejlődési irányok a jelenben
Pár e-megoldás áttekintése
- Magyarország.hu, ügyfélkapu, hivatali kapu
- Ügyfélszolgálati rendszerek
-e-számlázás, e-számla
- Hitelesítés szolgáltatók szerepe
- E-árverések
E-megoldások hatásai
- Ügyviteli rendszerek
- Kommunikációs sajátosságok
- Folyamatszervezési sajátosságok
- Ügyfélkezelés és támogatás
Pár gondolat a jövőről majd kérdések és válaszok
- Megoldandó problémák
- Integrációs kérdések
- Elektronikus fizetés, elektronikus fizetőeszközök

Időpont: 2010. április 16. 9:00 - 15:00
Helyszín: Graphisoft Park (1031. Budapest, Záhony utca)
Regisztráció:https://msevents.microsoft.com/CUI/EventDetail.aspx?EventID=1032448414&culture=hu-HU

Piaci ismeretek, marketing stratégiák - továbbképzés

 

Kedves Mindenki,

 

Az Innovation Academy azonos nevű rendezvényen sokatok részt vett. Az Innostart egy mélyebb, intenzív tréninget hirdetett; a képzés során elsajátíthatjátok a marketingszemléletet, és szert tehettek azokra a korszerű marketingismeretekre, amelyek ma már nélkülözhetetlen elemei egy tudatos vállalkozásnak. Az elméleti ismeretek elsajátítását – valamennyi fontos kérdésnél – gyakorlati feladatok megoldása segíti elő.

A tréning fő témakörei - tematikája:

  • Az üzletági környezet megismerése. A helyzetelemzés módszerei, az üzletági környezet, a piac, a versenytársak elemzése. Információszerzés a piacról. Módszerek, források és az információk hasznosítása.
  • Érték nyújtása a vevőknek. Megoldás a vevő problémájára. Az értéknövelés lehetőségei.
  • Piacok és szegmensek meghatározása. A piac szegmentálási lehetőségei, az egyes szegmentumok jellemzőinek feltárása.
  • Célpiac-választás. Célpiac-választási stratégia kialakítása. A célpiacok közti differenciálási lehetőségek. Milyen ötletek mentén lehet piaci rést találni a vállalat üzletágában?
  • A megkülönböztető előny. Erősségek, amelyek alkalmasak a versenytársaktól való megkülönböztetésre. Milyen stratégia mentén lehet ezeket érvényesíteni? A versenytársaik megkülönböztető előnyeinek vizsgálata. Az érték kommunikálása.
  • Termék-és árpolitikai döntések. Új-termék bevezetés és a termékkínálat stratégiai kérdései, a fogyasztói értékítélet szerepe az árkialakításban.
  • Termék/piac növekedési utak. Termék/piac expanziós lehetőségek és kihasználásuk marketing eszközei.
  • A vevőkapcsolatok ápolása. A vevők fontossági értékelésének módszerei. Megtartható, aki elégedett? Miben tér el az elégedett és a lojális vevő?

A tréningre a KKV-k menedzsereit, vállalkozókat, vállalkozásfejlesztési intézmények és innovációs központok munkatársait, ill. marketing és kommunikációs menedzsereit várjunk.

Előadó: Dr. Petruska Ildikó (BME - GTK Menedzsment és Vállalatgazdálkodási Tsz.)

A tréning időpontja: 2010. április 28. (szerda) 9.00–16.30 óráig (közben 1 óra ebédszünet és

2x15 perc kávészünet)

HELYSZÍN: INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ

1116 Budapest, Fehérvári út 130.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2010. április 19.

RÉSZVÉTELI DÍJ: 20.000,- fT +áfA/ (tartalmazza: éttermi meleg ebéd; büfé: kávé, ásványvíz;

nyomtatott tanagyag; tanúsítvány)

Kedvezmények: - első 10 jelentkezőnek: 18.000,- Ft+ÁFA/fő

- 2. főtől (egy cég esetén): 16.000,- Ft+ÁFA/fő

FIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2010. április 22.

A jelentkezés feltétele:

a 06-1/382-1510 faxra

  • A részvételi díj befizetése a DÍJBEKÉRŐ alapján (a jelentkezési lap megérkezésekor a kedvezmények

figyelembe vételével küldjük el a résztvevőknek)

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Szegner Erzsébet (projektmenedzser) tel.: 06-1/382-1511; e-mail: erzsebet.szegner@innostart.hu

 

A képzést elvégzők tanusítványt kapnak!

További cikkek Következő lap »